Dec 6, 2010

hétvége Columbusban


Ez a 3 nap nagyon szuper volt Timmoval. Kora hajnalban indultunk Columbusba pénteken - sajnos egy csodálatos US diversity órát ki kellett hagynom emiatt az élmény miatt...:P Columbus volt vagy 5 óra, de könnyen odataláltunk. Amíg Timmo találkozott a leendő főnökével, én vásárolgattam ezt meg azt, pl- egy karácsonyfa-fülbevalót meg pár más apróságot..
Szombaton elindultunk apartman-nézőbe, de nem igazán voltak nyitva az irodák. Csak egy helyen jártunk sikerrel, ami nem a legmegfelelőbb szó tekintve, hogy egy alaksori lyukról volt szó... Mivel elég éhesek voltunk, gondoltuk, keresünk valami helyet. Elkocsikáztunk Germanvillage-be, ami az idetelepült németek miatt kapta a nevét. Az étterem viszont, amit kinéztünk, a Kossuth streeten volt :D Haha, jó mi? Viszont annyira zsúfolt volt a hely, hogy inkább továbbálltunk és bementünk a centrumba. Columbus hasonló, mint Chicagó, de kisebb és kevesebb a felhőkarcoló. De tetszett, báár melegebb időben valószínűleg kellemesebb  séta:) Estefelé beültünk egy moziba, de a filmválasztás nem volt a legsikeresebb - nem akartam ugyanis Timmot erőszakkal rávenni a HP7-re, mivel nem látta az első 6 részt :D Így maradt "The warrior's way"... nem ajánlom senkinek:D
Vasárnap elég korán indultunk, hogy megkeressünk egy Amish falut, mert idefelé láttunk egy Amish lovaskocsit. Elág sok van arrafelé, de végül nem volt szerencsénk. Csak egy-két házat láttam, de embereket nem. Elkocsikáztunk Detroitba, láttam Kanadát - sajnos nem mehetünk csak úgy át, kell egy aláírás a koordinátorunktól először, meg útlevél sem volt nálam, de azért jó érzés, hogy láttam:). Aztán voltunk a Hooter-ben, ami nem tudom, kinek mond valamit, de Timmo nagyon nagyon lelkes volt, hogy elvihet engem oda - főleg, hogy nekem fogalmam sem volt semmiről :P :P
Összefoglalva nagyon jó kis hétvégénk volt:)

Dec 1, 2010

snow

Most, hogy így éjjel 2 felé kinéztem az ablakomon kijelenthetem, hogy Michiganbe is megérkezett a havazás. Még ugyan nem sok látszik belőle, de már az ablakpárkányon van egy fehér csíkocska. Nagyon remélem, hogy reggelig ebből a csíkból nem lesz egy másfél méteres hótorlasz, márcsak azért is, mert a földszinten lakom...

Ebben a pillanatban 2148 szónál járok a min. 3500 szavas Roma kutatási anyagomban, és a terveim szerint már be is kellett volna fejeznem. Az ihlet viszont most jött meg, így még pár órát biztosan fent leszek. Nemsokára vége a sulinak, konkrétan a jövő héten. Utána vizsgahét és VÉGE. Karácsony. Szilveszter. 2. félév.

De addig még van egy pár beadandó, amiktől szeretnék egyre inkább megszabadulni... ha végzek a félévvel, megszámolom, hogy hány oldalnyi beadandót írtam meg a félév során, most így olyan 200 oldalra becsülöm, de lehet több...

UPDATE: oké, mire felkeltem, minden fehér lett... reménykedtem, hogy a mai nap szünnap lesz, mert még az orientációs héten mondták, hogy hóesés alkalmából beszoktak iktatni kivételes szünnapot, de sajna semmilyen ilyesféle email nem várt ma a postaládámban... Leszedtem egy képet az egyik ismerősömtől, hogy lássátok a fehérséget a campuson...

Nov 29, 2010

next trips

Kövi hétvége: Columbus

Kövi-kövi hétvége: Charlotte azaz BOONE

Ma lefoglaltam a repjegyet, úgyhogy repülök Shayla diplomaosztójára!!!!:) Nagyon izgi...
Átszállás odafelé Atalantaban (GA), visszafelé Detroitban(MI)... Az igazat megvallva, belföldön még sosem repültem :D

Nov 27, 2010

Thanksgiving - most már tényleg

Ugyan egy csomó külföldi úgy döntött, hogy elutazik New Yorkba az 5 napos szünetre, mi inkább itt maradtunk, mivel Timmo meg én voltunk már ott, Petivel meg amúgy is megyünk mindenképp, mert a repülő onnan fog hazaindulni. Úgyhogy mi 3-an meg még Isabelle elmentünk Chase-hez, mert a családja meghívott minket a hálaadási vacsira.
Elég sok rokon jött hozzájuk, nagyszülők főleg meg unokatestvérek, alig fértünk el az ebédlőben. A vacsi nagyon nagyon finom volt: pulyka természetesen, meg köretnek 2 féle krumpli, meg főtt bab vmi nagyon finom szószban, meg mogyorós rakott tök... utána meg almás, tökös meg cseresznyés pite:)

Ma jöttünk vissza a campusra, elég csöndes hétvégének nézünk elébe, kihalt minden, egy embert nem láttam ma még rajtunk kívül. Minden be van zárva, még buszközlekedés sincs - ami egyébként elég meglepő lévén Amerikában vagyunk. Értem én, hogy mindenkinek van kocsija, de akkor is eléggé zavaró...Kajálni sem lehet, de nem baj, vettünk Petivel kolbászt, úgyhogy sütöttünk, meg hozzá pár darab bundáskenyeret. Holnap meg lehet főzök tejbegrízt.

Köv. hétvégén megyünk Timmoval Columbusba egy hosszú hétvégére, mert el kell pár dolgot intéznie, én meg megnézem a várost vele. Aztán rékövetkező hétvégén lehet, hogy North Carolina?:) Shayla meghívott a diplomaozstójára, és erőteljesen gondolkodok, hogy el kéne menni. Az egyetlen, ami visszatart, hogy az lesz az utolsó normális hétvége, mielőtt a legtöbb külföldi barátom hazamenne... :( Ugyanis a legtöbben csak egy félévre jöttek sajnos...

Nov 23, 2010

Americanization


Hozzátenném, hogy az amerikai zászlót nem én szakítottam le, hanem Sabrina. Sajnos okkal gyanúsíthatjuk meg ezek után, hogy a titkos német haditerv keretében a következő meghódítandó terület Amerika lesz. Ugyanis Európa már tervbe van véve, a titkos tervük neve pedig  EU :D És ezt nem én találtam ki...:P

Nov 22, 2010

thanksgiving

Ugyan hálaadás csak csütörtökön lesz hivatalosan, mi már tegnap "ünnepeltünk". Egyik tanár ugyanis meghívott minket, akik a STAIR programban vagyunk (lengyelek, magyarok), plussz Allen, Claudia meg egy brit lány. Igazából a tanár nem tanítja se Petit, se engem, de kíváncsi volt ránk. Elég sokat gyalogoltunk, vagy 1 órát, mert azt hittük, hogy közelebb van, mondjuk busz egyébként se lett volna.
A háza ilyen tipikus retró amerikai ház, ahogy belépsz rögtön lépcső vezet felfelé, a falon fekete-fehér képek a nagyszüleiről meg más rokonokról.. a nappaliban hatalmas kandalló, az étkezőben egy hatalmas retró asztal... nagyon nagyon tetszett:)
A vacsi meg... a professzor sütött nekünk egy egész, hatalmas pulykát, megtöltve valami gombás cuccal, plussz 2 féle krumpli, főtt bab, tök, szósz... mindent egyedül csinált, és annyira finom volt :D Mikor megküzdöttünk pár tányér kajával, mondta, hogy menjünk sétálni, mert ez ilyen hagyomány, hogy mivel sokat kell enni ezen az ünnepen, szoktak sétálgatni az utcán kicsit. Mikor visszaértünk, jött a desszert: almás meg tökös pite mmmm mennyire finomak voltak:)
A tanár szerintem elég jól érezte magát velünk, mi is, jót beszélgettünk és jó sokáig, de megérte, mert annyira családias esténk volt...:)

Nov 18, 2010

elkezdődött...

...a kosárlabda idény :D Végre valahára!!
Jelentkeztünk az egyetemi bajnokságba, a csapat vegyes, ami azt jelenti, hogy min. 2 lánynak játszania kell egy időben. Hát nekünk pontosan ennyink van: Meryama és én. Nem baj, pont jó ez így. Szerencsére a fiúkkal nincs probléma, ráadásul van 2 igen magas centerünk, akik elég nagy áldás a csapatnak:)

A szabályok elég érdekes errefelé... először is az első meccsen kiszedették a hajamból a hullámcsattokat, mondván veszélyes... ilyen 12 éves pályafutásom alatt egyszer sem történt. A másik meglepő dolog, hogy büntetőnél mikor állnak az emberek a körte körül, nem léphetnek be addig a körte területére, amíg a labda nem érintette a palánkot (gyűrűt)... na ezt többen, akik Európából jöttek, nem tudták (köztük én sem), így az elején állandóan beléptünk idő előtt. De szerintem elég nagy hülyeség ez a szabály...

Ami viszont nagyon tetszik, az az egyéni kitaláció a vegyes csapatokhoz, azaz ha lányok szereznek pontot, az mindig 1-gyel többet ér, tehát ziccer és középtávoli=3 pont, 3 pontos=4 pont!!! A büntető viszont ugyanúgy 1.
A meccs 2X18 perces, az első 16 perc futóórával megy, csak az utolsó 2-nél állítják meg az időt. De ezzel nincs is semmi baj.

Az első meccs vasárnap volt, kikaptunk, mert nagyon rendezetlen volt az egész csapat, nem játszottunk együtt még, és az egyik magas srác röpijátékos, úgyhogy neki nagyon szoknia kellett a test-test elleni küzdelmet.

Viszont ma nyertünk!!!!! Nem is egyet, hanem rögtön 2 meccset!!!!
Mivel megnyertük az elsőt, játszanunk kellett még egyet egy órával később. Az első meccs is jó volt, elkezdtünk zónát védekezni, ami kiválóan bevált, úgyhogy biztos védelem mellett nem volt nehéz kosarakat szerezni. Az meg főleg jó, hogy azért Meryama meg én is tudunk játszani, de a többi csapatban a lányok elég félénkek. Mi nem. Én ütöttem rendesen a fiúkat, haha :D Jó, mert ők meg nem mernek agresszívek lenni a lányokkal, mindig bocsánatot kérnek :D

A második meccsen elég fáradtak voltunk, az elején vagy 15 ponttal elhúztak. Viszont a végére megerősödtünk, és tényleg örülök, mert a csapat nem adta fel, hanem küzdött!!! A vége előtt 56 másodperccel 3 ponttal mentek, úgyhogy időt kértünk, megbeszéltük a taktikát...és dobtam egy ziccert, így pont egál lett:) Ezután ők nem tudtak kosarat szerezni, miénk lett a labda, aztán a vége előtt 1 másodperccel (!!!) Allen-t lefaultolták... 2 dobás...és ugyan az elsőt kihagyta, de a 2. bement juhééé nyertünk 1 ponttal :D Azt hiszem, megérdemeltük:) Mennyire hiányzott már, hogy rendesen játszak:)

Nov 13, 2010

U.S. diversity

Ennek az órámnak a keretében kell forgatnunk egy rövidfilmet (5-10 perc), ma mentünk Downtownba, hogy ezt letudjuk...
Téma: Gender issues--> women - men - disequalitie
Így meginterjúvoltunk pár ember random az utcáról...
Sajnos nem tudtam feltölteni a jobb videókat, mert azok hosszabbak, ez meg elég borzasztó, de tanulságos: ki az, akit ne válasszunk legközelebb interjú alanynak:D
(segítség: chivalry= lovagiasság; a kérdés, amire a nő válaszolt:
What is your view point on chivalry in a relationship?)


Oct 31, 2010

Haunted House


Halloween...tényleg iszonyat nagy őrület ez az egész...:) Kb azt hittem, olyan mint nálunk a farsang, de annál sokkal többről van szó. Ráadásul az emberek is sokkal lelkesebbek. A szobatársaim is vagy már másfél hónapja erre készülődnek, varrják az anime ruhájukat. Mi is beöltöztünk, ill. inkább a fiúk, mert a téma "maffia" volt; de sok lányt is megihletett azért a dolog:) Nekem sajna nem volt túl sok időm ezzel foglalkozni, de a csini ruhám pont elég volt:) Na szóval elmentünk ebben az u.n. Haunted House-ba, ami arról szólt, hogy voltak különféle labirintusok és azokban kellett végigmenni, közben meg ijesztegettek. Az első "The Haunt" kint volt a szabadban, de ugye csak este lehetett menni, így elég sötét volt, hogy rendesen megijedjünk a sötétből folyamatosan előbukkanó beöltözött zombiktól:) Uuh volt olyan is, mikor egy farkasnak öltözött vki elkezdett követni engem, pedig kértem, hogy "don't follow me pls" de nem nagyon érdekelte:D A végén meg mikor ki akartunk jönni, akkor 2 láncfűrészes csávó kergetett meg mindenkit, na azért az eléggé félelmetes volt. Viszont Chase megint rosszul járt (az amerikai srác, akinél a házibuli volt még szeptemberben), szegény úgy megijedt, hogy elkezdett futni és belerohant vmibe, ami miatt szegény most úgy néz ki, mint akit meglőttek:D Mondjuk a maffia témánkhoz pont jól jött a seb:P Volt olyan lány a csoportból, aki viszont úgy megijedt, hogy sírva jött ki.
Timmo kinevetett, pedig úgy megijedtem :D
A második rész "The Drak Maze" már bent volt egy hatalmas épületben. A díszletek nagyon jól meg lettek tervezve, de megint elkezdett követni egy beöltözött emberke:D Szerintem 2-3 órát biztos eltöltöttünk ezzel az egésszel, és mindenki nagyon élvezte:) Az utolsó kettő közül az egyik 3D-s labirintus volt ijesztgető szörnyekkel, lejjebb van egy kép, kaptunk szemüveget is hozzá, nagyon tetszett!!:D Aztán meg mentünk Downtownba kajálni, ami kicsit körülményesre sikeredett, mivel ott voltunk a semmi közepén, és ugyan hívtunk taxit, elég furi, hogy 28 emberre 1 taxi van csak és az fordult 4X... kb nem hiszem el, hogy Amerikában előfodulhat, hogy nincs elég kocsi??

Chaset meglőtték haha :D
Az utóbbi időben kicsit elmaradtam a blogolással, de ugyanez a helyzet az emailekkel is. Nagyon sok a dolgom sajnos, még hétvégén csak-csak tudok szakítani időt, de hétköznap szinte lehetetlenség. Habár szeretem, ha van pörgés, kezd egy kicsit sok lenni. Minden hétre van legalább egy "paper due" ha nem több, könyvelemzés, előadás, vita... és nem pont olyan témákban, amik nekem feküdnének. Viszont legalább egy csomó olyan dolgot megtanultam, amiről eddig fogalmam sem volt. Na és persze a writing skillem is fejlődött, már nem mondhatja rám Peti, hogy az nekem egyáltalán nincs :D Persze ez csak a fejlődés eleje, 2 hónapja vagyok itt és van még pár hátra, hogy behozzam a "lemaradást".
Friday's
Talán az utóbbi időszak legnagyobb híre számomra, hogy elfogadták a jelentkezést a washingotni nagykövetségre szakmai gyakorlatra, így Petivel májusban elfoglaljuk Washington DC-t :D Juhéé:) De persze történt más is... pl van egy madarunk, konkrétan egy fürj. Nem túlzottan örülök neki, mert nem rajongok az állatokért főleg ha bent vannak a szobában. Elviekben nem is lenne legális...ráadásul a szobatársam eléggé felelőtlenül bánik vele, kb most is elmentek Detoritba 3 napra és simán bent hagyta a kis dobozában az asztal alatt semmi kaja nélkül. Sajnos annyira azért nem sajnáltam meg, hogy kiengedjem, nem szeretnék hozzá sem érni pffff
A tök
Kifaragtam a halloweeni tökömet, nagyon élveztem, Petivel együtt csináltuk. Lehet otthon is meg kéne honosítani ezt a szokást, tényleg vicces (csak a tök elég büdi volt...lehet azért mert 2 hete már a szobámban aszalódott?:)

Oct 5, 2010

below avarage

Ma kaptam egy D+t... nem a legjobb. És a szomorú az, hogy lehetett volna C+ is, ha a kedves tanárnő nem von le 10 pontot. Ugyanis 3 forrást minimum kellett használni, nekem volt is, csak gondoltam, a 3 forrás lehet ugyanazon könyvből, de mint kiderült, 3 különbözőből kellett volna... Jó vicc, így sincs semmire időm, de még olvassak el 3 könyvet azért, hogy a végleges jegyemen 5%-ot javítsak, ugyanis ez a 6 oldalas kis szösszenet ennyit ér a végleges 100%-ból... még jó, hogy emiatt a 6 oldal miatt múlt hét hétfőn hajnali fél6-ig fent maradtam és utána az összes órámon elaludtam aznap. Kösssz prof. Tafel.
Ja, és Peti hallotta valahol, hogy be kéne hozzá járni rendszeresen a fogadóórájára, mert különben lehetünk bármilyen okosak, nem fog jó jegyet adni... igazán remek, most a maradék szabadidőmet is vele tölthetem...pffff

Oct 2, 2010

mozi pizsamában


Azt hiszem, Raheem-től származott az a remek ötlet, hogy menjünk el moziba pizsamában. Nekem mondjuk nem volt hosszú pizsigatyóm, de kaptam egyet kölcsön Sabrinától.  Eléggé nevetségesen néztünk ki, de nem mondhatnám, hogy nagyon megbámultak, itt minden normális, azt hiszem:D Pár képet csatolok, hogy lássátok a kis csapatunkat :D


Ezt a filmet néztük végül meg, illetve csak a társaság fele, mert nem mindenki volt hajlandó beülni horror-filmre. Pedig nem is volt félelmetes, sőt... Viszont mikor véget ért a film, rohannunk kellett, nehogy lekéssük az utolsó buszt, eléggé meglepődtek a moziban, amikor ez a pizsamás csapat kivágtatott... :D De elértük szerencsére.

Sep 30, 2010

vízkultúra

A szobatársam rendszeresen rájár az általam készített Ice-teára... Persze kedvesen rákérdez mindig. Ha éppen ott vagyok.
Megdöbbentő látni, hogy mennyire lelkes valami olyan miatt, aminek a titka annyi, hogy FEL KELL FORRALNI  VIZET. Na igen...micsoda új ízvilágok tárulnak fel.
Múltkor éppen készítettem a következő adagot- vettem egy nagyobb műanyag edényt, hogy mindig legyen valami üdítőm, amivel megkínálhatom a vendégeimet- , ő meg teljesen megdöbbenve bámulta a tevékenységet: vízforralás, cukor kevergetése és megkóstolgatás, hogy mennyire édes (mellesleg a cukor nagyon ramaty minőségű...), citrom felvagdosása...vagyis igazából lime, amiből otthon nem találni sokat, itt viszont halomban áll mindenhol :D
Ez a vízforralás kényes téma. Nem hiszem, hogy megértik, hogy -nem számítva az egészségügyi megfontolást, ugyanis az itteni víz akármenyire tiszta, mégsem az igazi...-ha felforralod a vizet, majd utána vársz, hogy lehűljön, az nem ugyanaz az eredmény, mikor fel sem forralod. Rettenetesen csodálkoztam, mikor kiderült számomra, hogy a zacskós leveshez sem forralnak vizet, hanem csak ráöntik hidegen a tésztára, és be a mikróba. Mikor ezt észrevételeztem, akkor azt a választ kaptam, hogy hát igen, mindenkinek megvan a saját "receptje" a levesfőzésre...na igen, "főzésre"... még jó, hogy akkora tűzhelyünk van, hogy simán belefeküdhetnék :P
Az a baj az amerikaiakkal, hogy nincs semmiféle kultúrájuk ilyen területen. Nézzük pl. a kávét. Egyszerűen annyira borzasztó, hogy ha megcukrozom, akkor is ihatatlan. Nem tudom elképzelni, hogy mi lehet az oka, hiszen Kolumbia nincs messze inni, ami ugye híres a kávéról, de itt amúgy is meg lehet találni mindent. Az egyetlen kávé, amit meg tudok inni, az ízesítve van valamivel, azt hiszem csokoládéval. De hát ez meg nem normális dolog. Ha valami hiányzik, akkor az a jó kis olasz cappuccino...és meglepő módon sok amerikai is emlegeti :D

Sep 25, 2010

újabb őrület a láthatáron

El is felejtkeztem arról, hogy mi is a legnagyobb őrület Amerika szerte...hát mi más, mint Halloween...:D
Ha jól tudom, okt. 31-én fogjuk ünnepelni, de már most nagy a készülődés. Az itteni Tesco tele van mindenféle kellékkel: pólók, kosztümök, számtalan bögre, tányér csak mind erre az alkalomra... és persze a híres TÖK, ami egyszerűen mindent visz, láttam, hogy van tök-sörük, és a helyi starbucksban tökkávét adtak kóstolóba. És nem volt rossz!!

A szobatársaim is nagyon lelkesek, készülődnek rendesen...kicsit őrült azért a dolog, mert először is benne vannak az "anime klubban", ami elég furi klub lehet- annak ellenére, hogy persze az anime filmek jók, de a szobatársaim Halloweenre el fogják készíteni a kedvenc anime-hősük jelmezét... ezt úgy kell elképzelni, hogy konkrétan a nappalinkat befoglalták és tegnap az aztalon volt 4 db varrógép. Komolyan varrnak, de nem csak a lányok!!!! Tegnap megdöbbentő volt látni, hogy több fiú is varrja a saját jelmezét...

Na majd meglátjuk, milyen lesz, mindenesetre van még egy őrület, ez pedig a "black friday", ami a hálaadás hetében lesz... ez konkrétan a legnagyobb leárazás, évente egyszer minden bolt kiárusítja a cuccait nagyon minimális áron... állítólag az emberek ott alszanak a bolt előtt, hogy ők legyenek az elsők nyitásnál, sőőt van, aki 1 nappal előtte elmegy, hogy szemrevételezze, hogy mit akar majd megvenni, és a szükséges dolgot eldugja... őrület... ja, és állítólag 1-2 éve meghalt egy ember, mert véletlenül elesett, mikor a tömeg reggel betódult az egyik boltba, és hát áttaposott rajta mindenki... Jó kis tradíciók:D

Sep 21, 2010

for YOU

"Good friends are like stars,

you don't always see them

but you know they are there"

Sep 19, 2010

családlátogatás

Péntek délutánra Peti meg én hivatalosak voltunk Gerry-hez egy estebédre a családjához. Először viszont elmentünk Gerry gyerekeinek a sulijába, ahol kiselőadást tartottunk Magyarországról kb 9 éves gyerekeknek. Gerry még pár nappal ezelőtt összeállított egy anyagot M.o-róla gyerekeknek, hogy fel tudjanak készülni kérdésekkel: térkép, képek, nyelv, himnusz, mindenféle érdekesség, meg pár érdekesnek tűnő kérdés, amit feltehetnek...
A gyerekek nagyon-nagyon okosak voltak, és majd kiestek a padból, hogy kérdezhessenek!!!! Nagyon meglepődtem, mert nem erre számítottam:) Petinél volt egy ezres meg egy tízezres, körbeadta, hogy mindenki megnézhesse, nagyon nagy sikert aratott vele:) A tanár is kérdezgetett minket, látszott rajta, hogy tényleg érdekli. Hatalmas élmény volt, hogy a 9 éves kisgyerekeknek tudok valami olyat mutatni, amire talán később is emlékezni fognak és ha legközelebb hallanak M.o-ról, akkor majd tudni fogják, hogy ez egy igencsak COOL ország:)
Utána elmentünk Gerryékhez, a családja nagyon aranyos, 2 kislánya van: 9 meg 6 évesek, de szétszedik az egész házat 2-en:) A szobájuk is aranyos, az anyukájuk maga dekorálta ki nekik. A kaja tipikus amerikai volt, de nagyon ízlett, vmi húsféleség meg kenyér, meg főttkukorica, aztán gyümi. Közben sokat beszélgettünk meg játszottam a lányokkal. Gerry utána meg nagyon rendes volt, mert elvitt minket Chase házához, az esti buli színhelyére.
A buli hatalmas volt, kb 40-en vagy többen voltunk, hangulat a maximumon, volt tűz is a kertben, amibe végül Chase-nek sikerült beleesnie... kb sikerült kiválasztania a legrosszabb helyet arra, hogy kidőljön haha XD szerencsére nem lett komolyabb baja, csak a fején van egy kisebb sérülés, de az alkoholmennyiséget tekintve kétlem, hogy bármi fájdalmat érzett volna :D Az alvás kicsit összevissza sikeredett, mindenki ott aludt, ahol éppen kidőlt, és mivel 30 emberre nem volt ágy, hát befoglaltuk a padlót. Igaz, nekem se takaró, se párna nem jutott már, azért vicces volt:) Viszont nem sokat aludtunk, így ma este lesz mit bepótolni.

Sep 15, 2010

Italian club és ezmegaz

Tegnap volt az első találkozója az olasz klubbnak. Nagyon tetszik, habár még nem nagyon keztek el a többiek ismerkedni egymással. Én már ismertem 2 olaszt a 3-ból, velük spanoltam: Chiara, aki PERUGIAból jött!!!!!(Perugia...(L)(L)(L))  Kiderült, hogy van vmi exchange program Perugia meg GVSU között, mondjuk nem lepődök meg, annyifelé vannak kapcsolataik.
Lesz egy csomó jó kis program, pl "movie night", meg februárban majd karnevál, "world soccer cup", amit mindenképpen meg kell nyerni(bár kétlem, hogy én fogok játszani:D), de a lényeg, hogy a német klub ellen győzni kell hahaha :D Nem véletlen, hogy a német meg az olasz klubnak pontosan egyidőben volt a találkozója:P Timmo meg Sabrina -akik németek -persze oda mentek, meg Chase is(aki amerikai), de azt mondták, hogy nagyon uncsi volt, úgyhogy Chase legközelebb már hozzánk jön :D Timmo is csak addig fog ott maradni, amíg megszervezik az itteni Octoberfestet, mert jelentkezett önkéntes sörcsapolónak :D:D

Kezdek besokallni a sulitól... lehet ha jövőre egy újabb gazdinfós jut olyan döntésre, hogy jelentkezik erre az ösztöndíjra, lebeszélem... na jó, biztos nem beszélném le, de lehet jobb lett volna, ha többet készülök előtte otthon. Kezdek arra az elhatározásra jutni, hogy beköltözök a Writing Center-be, ami egy olyan iroda, ahova beviheted az összes irományodat, segítenek kijavítani, de veled együtt, azaz valójában megtanítanak helyesen és szépen írni...kértem tőlük heti rendszeres időpontot, mert a "writing skill"-emen van mit javítani... Peti szerint az nekem egyszerűen nincs kössssz :D

Sep 13, 2010

pancake breakfest - STAIR dinner

A reggelt finom palacsintával kezdtük tegnap, mert Sarah felajánlotta, hogy csinál nekünk...nekünk azaz vagy 20 embernek legalább:) Ilyen amerikai típusút, ami sokkal vastagabb, és a tésztája valószínűleg sűrűbb, de ettől függetlenül teljesen jó. Legalább könnyebb elkészíteni, mint az otthonit. Utána még megnéztünk pár vicces videót a chicagói kirándulásról (szegény Chase haha:D), elmosogattunk és léptünk tanulni...

Estére meg meghívtak minket a program miatt egy ázsiai étterembe vacsira Downtownba. A lengyelekkel együtt mentünk, meg egy amerikai lánnyal, aki még tavaly volt Debiben. Tök jól elbeszélgettünk, hogy milyen közös ismerősünkkel mi újság mostanában hogy tetszett neki Magyarország.. A vacsin ott volt egy csomó tanárom, az 5-ből konkrétan 3, meg egy a kövi félévből is, akivel majd megyünk Indianapolisba. Jót beszélgettünk, csak kicsit formális volt az egész...persze sokkal kevésbé formális, mintha ugyanez otthon történik meg:)

Sep 11, 2010

international dinner

Péntek estére kaptunk meghívást az International Dinner-re Downtownba. Jó volt nagyon, bár Peti nem jött, mert nem volt jól, pedig találkoztam egy magyarral, ő már 4 éve van itt és erdetileg erdélyi, de nagyon aranyos:) Mondta, hogy a tavalyiakkal is jóban volt, segített nekik egy csomót, úgyhogy remélem minket is bírni fog.
Ma a vacsi pizza volt meg kóla (tippppikus:P), de kb nem is ettem, mert állandóan beszélgettem valakivel.
Vacsi után meg elnököt kellett választanunk, meg néhány más pozícióra embereket. Az elnök Quang lett. Szegény kicsit lassú néha, lehet azért, mert problémái vannak az angollal, de szerintem csak 10 perccel a megválasztása után jött rá, hogy mi is történik itt:D De amúgy nagyon okos, csak az angolját kellene fejlesztenie.
Aztán bementünk a városba, ahol kocertek voltak, elkezdtünk táncolni, az egyik srác tanított pár egyszerű koreográfiát és így jól néztünk ki, ahogy egyszerre táncolgattunk. Ezután meg jött a tűzijáték:) Én nagyon örültem neki, mert ugye az otthoni nagy 20-ról már sajna lemaradtam. Most teljesen kárpótolva érzem magam, mert otthon amúgy se mentem volna ki megnézni.
Ja, és Paolo nem tudom honnan, de szerzett egy csomó világítós kitűzőt, teszek ide egy képet Quangról, amint éppen viseli:D Vicces, mert pont várja a feleségét, akivel 8 hónapja házasok, biztos örül, ha majd meglátja ezt a képet:D

Sep 10, 2010

nem teljesen ide tartozik, de azért vicces :D

Gondoltam, mielőtt a csodálatos DETEP programon is passzívra teszem magamat, megkérdezek egy illetékest, hogy ez lehetséges-e, vagy ez egyúttal azt is jelenti, hogy kizárnak a tehetséggondozó programból. Leírtam a szitut, hogy itt vagyok kint és emiatt szeretnék halasztani, de persze minden vágyam, hogy benne maradjak a progiban(a kolis felvételnél elég nagy előny, hehe:P)
Hát néztem egy nagyot, mikor ezt a választ kaptam:

Tisztelt Gulyás Flóra!

Ilyen kérdéssel nem találkoztam eddig a DETEP képzéssel kapcsolatban, és a szabályzat sem részletezi a DETEP képzés halasztását.
Egyetlen fogódzó a DETEP szabályzat II.2.a pontja: (konzultációs kredit) "Nem teljesítés esetén (kivéve az általános szabályok szerinti halasztás) a hallgató törlésre kerül a program nyilvántartásából."
A javaslatom tehát a következő: írjon egy halasztási kérelmet az oktatási dékánhelyetteshez (hivatkozva a DETEP szabályzat fenti pontjára), melyhez csatolja a témavezetője nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a halasztáshoz. Ebből a levélből (és a nyilatkozatból), illetve az oktatási dékánhelyettes válaszából juttasson el egy másolatot a kari koordinátornak (Dr. Végh János professzor úrnak), és nekem is.
Személyes véleményem az, hogy a halasztásnak semmi akadálya, teljesen logikus lépés.

Üdvözlettel:
xy...



Ezek megőrültek. Úgyhogy ezennel fogtam és passzíváltam a DETEP-ben is. Ha kitesznek jó, ha maradok jó, de én nem fogok kérvényeket irogatni. Minek????????

Sep 8, 2010

ma erről beszélgettünk Int. relation órán




http://www.youtube.com/watch?v=wN6gpAf3HaA
(ez egy kicsit jobb, de nem tudtam leszedni az embed kódot youtube-ról)

A tanárnő megkérdezte, hogy mit csinálnék, ha ez megtörténne M-o-n... jó kérdés. Ha van ötletetek, írjátok meg, mert le kell írnom hétfőre és nehéz ezt a szitut elképzelni otthon. Bááár nálunk is vannak elég nagy hülyeségek, ez tény:)

klubbok

Ma este nyílt arra lehetőségünk, hogy csatlakozzunk mindenféle klubbhoz. Szerencsére nem volt probléma a választással: kb 400 vagy több különböző csoportot lehetett ma megismerni. Képzeljetek egy hatalmas állásbörzét, hát szerintem ez legalább 2X akkora volt. A legnagyobb sportcsarnokban rendezték, minden csoport kapott egy asztalt, de még a csarnokon kívülre is kerültek páran... Minden volt, amit csak el tudtok képzelni, pl amikhez én csatlakoztam: olasz klub, latin táncok, futóklub, falmászás (erre már most tudom, hogy nem megyek el:P), kviddicsklub (ezt csak egyszer vagyok hajlandó bevállani egy vicces kép erejéig... raktak ki videót, hát elég nevetséges egy seprűvel rohangálni körbe-körbe:P:P)...
Petinek más dolga volt, ezért ő nem jött el, de én felírtam mindenhova, ahova én is csatlakoztam, nehogy már egyedül kelljen mennem :D Timmo meg Allen felírták Petit a lovagló klubba is, mert állandóan azzal viccelődnek, hogy Magyarországon lóval megyünk iskolába haha:P
Na de ezen kívül mondom minden volt, amit csak eltudtok képzelni: hastánc, pompom-lány, tudományos, német, matek, ping-pong, vízisí, kung-fu, afró, ázsiai, "how to use condom" klub ésatöbbi ésatöbbi...

Sep 7, 2010

még mindig Chicago...



Ezek a képek nem a Skydeck tetején, hanem egy másik felhőkarcoló tetején készültek, csak nekem addigra már lemerült az elemem. Gyönyörű a kilátás, nem?:)

Chicago

Ezt a hétvégét nagy hiba lett volna kihagyni. Chicago fantasztikus város. Nem olyan nyüzsgő, mint New York, sokkal kevesebb a turista, és nem olyan őrült a közlekedés, de ugyanúgy felhőkarcolók uralják a város nagyrészét. A hotelből gyönyörű kilátásunk nyílt a Michigan tóra, ami olyan, mintha tenger lenne, mert jó időben sem látni a másik oldalát.
Chicago tényleg a szelek városa, bár igazán csak az utolsó este éreztük, de akkor úgy fújt... Az idő jó volt, esni nem esett, de hőség sem volt.
Körbejártunk, amit csak lehetett: felmentünk a Skydeck tetejére, a legmagasabb felhőkarcolóra. Kicsit csalódott voltam, mert nem olyan, mint az Empire S.B., hanem zárt és a plasztik üvegek miatt nem lehetett szép képeket csinálni. Viszont újdonságképpen volt 3 nyitott erkély, mármint úgy nyitott, hogy egy plasztik doboz, tehát láttad magad alatt a mélységet. Hűű nagyon ijesztő volt, főleg nekem, aki fél a magasságtól:)
A város jelképe a "bab", amiről itt van egy kép, nehéz leírni, hogy milyen is valójában:
Ez a köralakú magas épület meg egy parkolóház, de milyen kreatív, nem?:) Volt egyébként olyan felhőkarcoló is, ami úgy nézett ki, mintha a tetejéből lemetszettek volna sréhen egy darabot.
Nagyon-nagyon tetszett az egész, de nem csak a város, hanem a társaság miatt is:) Végül 12-en mentünk 2 kocsival, és a hotelben csak 3 szobát vettünk spórolás végett, így kicsit összébb kellett húzódni haha:D De nem voltak problémák, eltekintve a lengyel lánytól, aki ugyan velünk jött, de nem sok időt töltött a társasággal, hanem egész hétvégén csak egyedül vásárolgatott. És egyébként is nagyon furcsán viselkedett, hogy kedvesen fejezzem ki magamat. De sebaj a lényeg, hogy a társaság maradék része nagyon is összekovácsolódott:)

Sep 4, 2010

első kirándulás

Holnap megyünk CHICAGO-ba hurááá:D Ma estére végül mindenki rájött, hogy ezen a hosszúhétvégén, ami szombattól keddig tart, valamit mindenképpen csinálni kell, úgyhogy megyünk. A vonat elég drága, így kocsit bérelünk. 12 ember, 3 nap, nagyváros... nagyon várom:)

Sep 3, 2010

amerikai foci

Tényleg nagyon vártam, hogy azt, amit eddig csak a filmekben élveztem, azt végre élőben is megtapasztaljam... EGY AMERIKAI FOCIMECCS!!!!
Nem mondom, kicsit furcsa volt, hogy az amerikai ismerőseim mindegyike visszautasította azt, hogy eljöjjön velünk, de gondoltam biztos azért, mert elfoglaltak, vagy sok ilyet láttak már... hát nem, az indok elég prózai: az amerikai foci borzasztóan UNALMAS :O:O:O

Képzeljétek el azt a meccset, ami 4X15 percből áll elvileg, de a gyakorlatban 4 órás... Ez a szenvedés uuuh... És hogy ez mennyire értelmetlen sport. Nem akarok megbántani senkit, de tipikusan amerikai. Főleg az, hogy a legtöbb embert nem érdekli a meccs maga, max a reklámok, a pompom-lányok, az ingyen kaja-ingyen póló... ingyen kajáról annyit, hogy osztogattak dobozos tésztát porsajttal, aminek az lett a vége, hogy mindenki egymás nyakába szórta az egészet.
Legalább nyert a csapat, bár a reakciókból ítélve sose veszít. Mindegy, ha fizetnek se megyek el még egy ilyen mérkőzésre, a legközelebbi majd a fiú vagy lány kosárcsapat meccse lesz!! De azért egynek elment, mégiscsak Amerikában vagyok vagy mi...:D